Társadalmi elkötelezettség
110 éves múltra visszatekintő vállalatként általában is, de főként Aachent és polgárait illetően elkötelezve érezzük magunkat. E kötődésünk okán elköteleztük magunkat az „Aachener Karlspreis“, a lovassport nemzetközi ünnepe (CHIO) és az aacheni karnevál mellett. Ezen a rendezvényen minden évben átadjuk a Zentis-gyermekkarnevál díját. A 3.333 eurónyi kitüntetés e hagyomány őrzésének támogatását szolgálja és 1992 óta minden évben a „Verleihung des Ordens wider den tierischen Ernst“ keretében kerül átadásra.
Emellett a szponzoráljuk a Ronald McDonald gyermekalapítványt is és egyebek közt az aacheni Gyermekház létrehozásában is közreműködtünk. Ez a létesítmény segíti, hogy a súlyosan beteg gyermekek kórházi tartózkodásuk alatt is a lehető legtöbb időt tölthessék együtt szüleikkel.
Támogatjuk az Aacheni Keresztény Egyesület szociális intézményét, amely aacheni polgári kezdeményezés. A város hátrányos helyzetű polgárain hivatott segíteni tanácsadással, képzéssel, álláskereséssel. Ezen túl az intézmény tevékenykedik a családok, az idősek és a fiatalok köreiben is.
Másik ügyünk az UNICEF- kalendárium, melyet a segélyszervezet az „Aachener Zeitung“ újsággal közösen készít. A naptár a harmadik világ gyermekeinek háború, éhínség és kizsákmányolással teli mindennapjait dokumentálja. Évente 4000 naptárt bocsátunk iskolák rendelkezésére, hogy a tanulókhoz közelebb hozzuk más gyermekek életét.
Közreműködünk az országos „REWE Power Tüten“ projektben is, melynek keretében hátrányos helyzetű családok iskolás gyermekeinek osztanak egészséges tízórait. A programot a REWE élelmiszerkereskedelmi lánc és a „Bundesverband Deutsche Tafeln“ egyesület hívta életre.
Különleges vágyunk a sérült emberek integrációja. Az ügy érdekében szorosan együttműködünk a „Lebenshilfe“ egyesülettel, hogy a megfelelő jelölteket hozzásegítsük a Zentisnél a termelésben való tevékenységhez.
