Történet

Aachen – a kezdet

A Zentis története 1893. június 20-án kezdődik, amikor Franz Zentis Aachenben az Adalbertstein utcán megnyitja gyarmatáru- és élelmiszerüzletét. A döntő találmánya hét évvel később, véletlenül születik. Szárított sárgabarack és cukor feldolgozásával ízletes dzsemet állít elő, melyet Famos névre keresztel. Hatalmas sikert arat. Ezzel megtette az első lépést a kereskedőből dzsem-készítővé váláshoz.

Vágy az édesség iránt

A második világháborút követően a Zentis gyorsan a német gazdasági csoda része lett. A németek édesség iránti vágyának csillapítására 1954-ben a termékválasztékot finom édességekkel bővítették. Eleinte a csokoládé termékek voltak előtérben, idővel azonban a termelés a marcipán termékek és az iparnak szánt marcipán-nyersmassza felé tolódott el.

A megújulás hatalma

Egy további, a vállalat fejlődését döntően befolyásoló termékválaszték kialakítása a 60-as évek elején következett be. Ekkor kezdte meg a Zentis a gyümölcskészítmények fejlesztését és előállítását a tejfeldolgozó-ipar számára.

Európa minden neves tejüzemével szoros és partneri együttműködést alakítottak ki. Az évek során számukra további fejlesztéseket vezettek be; így a gabonát is tartalmazó gyümölcskészítményeket, UHT termékeket a kényes desszertjellegű termékekhez, stabil és steril csokiforgácsot vagy a stabil csokimázas gabonatermékeket. 1988 ban a Zentis különleges társadalmi elkötelezettségét a Tej-marketing Alkotói Díjjal ismerték el. A találékonyság a fogyasztói szegmenset is eléri. A 70-es évek újításaiként sikeresen vezettetnek be a piacra a reggeli dzsemek, az Aachener Pflümli (pikáns szilvalekvár) és a Nusspli Nuss-Nougat-Creme (mogyorós nugátkrém). A megújult műanyag csomagolás megkönnyíti a fogyasztó számára a bevásárlást, a tárolást és a hulladék eltávolítását is. A Belfrutta a mai napig az első számú a Zentis dzsemek közt, feltűnő és sajátos gömb alakú üvegével a 70-es évek végén került piacra.

A növekedés

A vállalat sikere a gyártókapacitás folyamatos bővítését vonja maga után. Aachenben a gyár központi fekvése egyre nagyobb gondot okoz.  A Zentisnek bővíteni kell ezért az édesség- valamint cereáliák gyártásának kitelepítése mellett dönt. Rövid, 17 hónapnyi építkezést követően 1995-ben Eilendorfban beindul az édességgyártás. 2004-ben 28 millió eurót ruháznak be az aacheni központban. Az átszervezésnek köszönhetően a 70 000 m²-nyi területen az optimális gyártási folyamat garantált.

A terjeszkedés

Aki át akarja lépni a növekedés határait, annak földrajzi határokat is át kell lépnie. 1997-ben Lengyelországban, majd három évvel később Magyarországon nyílik leányvállalat. Ezeket 2003-ban az oroszországi leányvállalat követi. Végül 2008 közepén Plymouthban, Indiana államban az amerikai termelőüzem is beindul.

Az új fellépés

A Zentis legjelentősebb arculatformálói az édes kenhető krémek. 2008/2009 évben a teljes választék megújul. Ezáltal minden jel a még több élvezet – és a siker irányába mutat.

A cél

Ipari szegmensünk következetes kiépítése. Tudatosan nyomon követjük a nemzetközi tej- valamint sütő- és édesiparnak szóló magas szintű & innovatív gyümölcskészítmények fejlesztéseit. A tudás párban a megújulás erejével – ez a Zentis sikertényezőinek egyike.